
7+1 emlékeztető a webshopoknak karácsony előtt!
Reméljük, hogy már minden webshop érzi a karácsony előtti rendelések
“Az akciós termékeinkre reklamációt nem fogadunk el.”
Az, hogy egy terméket akciósan kínál webshopja még nem azt jelenti, hogy e termékek vonatkozásában nincsenek a hibás teljesítésből eredő kötelezettségei.
Azonban, ha amiatt lesz árcsökkentett a termék webshopjában, mert annak ismert hibája van, akkor ez esetben erre a hibára vonatkozóan természetesen nem vonatkoznak a hibás teljesítés következményei. Ezekre hibákra fel kell hívni a vásárló figyelmét is, tehát, hogy a termék azért árcsökkentett, mert pl. színhibája van.
A vásárlója a kifogását csak azzal a hibával kapcsolatban nem jelezheti, amiről előzetesen tájékoztatták, minden más hibájával kapcsolatban azonban igen.
Amennyiben használt termékeket is értékesít webáruháza, érdekelheti, hogy Önnek milyen kötelezettségei vannak, ha a vásárló jelzi a termék hibás.
Hiába használt a termék, ezen termékek esetében is két év szavatosság vonatkozik a fogyasztókra, de annak szavatossági idejét a felek ennél rövidebb időben is megállapíthatják! (Ptk. 6:163. § (2))
Fontos azonban, hogy minimum egy évet kell ebben az esetben is biztosítani a fogyasztók részére!
Ha úgy dönt, a szavatossági időt rövidebb ideig akarja ezen termékekre biztosítani, akkor az ÁSZF-nek erre vonatkozóan rendelkezést kell tartalmaznia.
Miért van rá szavatosság? Amennyiben a terméknek olyan hibája van, ami a vásárlás során nem volt ismert – annak ellenére hogy használt termékről van szó – és a keletkezett hiba nem is a termék használtságával összefüggő okra vezethető vissza, a fogyasztó élhet szavatossági jogaival.
Szavatosság van. Jótállással mi a helyzet?
A jótállás szabályai csak az új termékekre vonatkozik, a használtakra nem.
Tegye rendbe most a webshopja ÁSZF-ét, hogy az megfeleljen a májusi jogszabályváltozásoknak, és használja ki a Fogyasztó Barát minden funkcióját!
Ha Ön is szeretne a webshopokat érintő jogszabályváltozásokról értesülni, és ehhez hasonló összefoglalót kapni, iratkozzon
fel a hírlevelünkre!
Reméljük, hogy már minden webshop érzi a karácsony előtti rendelések
Vásárlójának még a megrendelés leadása előtt tudnia kell, hogy ha
Az elmúlt napokban egyre több helyen találkozhatunk a fogyasztóvédelmi bírságok
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Mi az a cookie?
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort - amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookiek a „__ga” "gat_gtag" és "_gid" cookiek. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat: