
EkerNap a Fogyasztó Baráttal – Így telt a Fogyasztó Barát napja az Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozatának rendezvényén!
2023. május 11. napján rendezte meg az Ecommerce Hungary Kisvállalati
Az akciózás nagyon népszerű eszköz, mellyel a vállalkozások népszerűségük, weboldaluk látogatottsága, üzletünk ismertségének növelése céljából alkalmaznak. Nagyon sokszor, nagyon sokféle módon használjuk az akciókat. Emögött persze nem feltétlenül az áll, hogy az akciózás kifejezetten sikeres figyelemfelkeltő vagy eladásnövelő eszköz lenne. Persze valamennyire az. Körülményeken, terméken, célcsoporton, és rengeteg más tényezőn múlik, hogy mikor működik, mikor nem. Sokan ugyanis egyszerűen azonban jobb eszköz híján próbálnak meg akciókkal figyelemhez jutni.
Pedig az akciózás mögött is tudatosságnak kell rejlenie. Nem szabad csak egy egyszerű eladásösztönző eszközként tekinteni rá, és a tudatos, stratégiai gondolkodás, sőt, stratégiai árazás helyett alkalmazni ezt a bevett és közismert, egyszerű módszert.
Az akció is akkor igazán ütős, ha tudatos értékesítési stratégia elemeként használod. Tudod, hogy hol a leértékelt terméked helye a kínálatodban, tudod, mekkora a termék jelentősége, milyen szerepe van. Kiszámoltad, természetesen, hogy mekkora árrésről mondasz le érte, és azzal is tisztában vagy, hogy a terveid szerint mit kapsz ezért cserébe. Feliratkozókat? Elkötelezett vásárlókat? Vagy igazából hosszútávon a cross-selling vagy épp az upselling a célod? Biztosan kijön a matek?
A 2022. május 28-i jogszabályváltozás akciózással kapcsolatos szabályozása azért született meg, hogy megszűnjenek az optikai akciók illetve az a megtévesztő akciózások. Az optikai akció, leárazás, amikor minimálisat csökken a termék ára, de az akció felirat pszichés hatása miatt mégis szinte ösztönösen vásárolnak az emberek. Ez jellemző a szupermarketekre, nagyobb áruházakra, de természetesen webáruházakban is találhatunk ennek a trükknek a digitális változatával.
Az új jogszabályváltozásnak köszönhetően kevesebb lesz a megtévesztés. Nézzük meg, hogy pontosan mit tehetünk és mit nem akciózáskor május végétől? Ennek vajon milyen hatása lesz?
A május 28-i jogszabályváltozás három törvény, pontosabban két rendelet és egy törvény változását jelenti, melyek mind érintik a webáruházzal is rendelkező vállalkozókat. Egyrészt a fogyasztói tájékoztatással szembeni előírásokban lesznek változások, mert új fogalmak jelennek meg, ezt a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása tartalmazza. Emellett a termékértékelések és a vásárlói vélemények gyűjtésén és megjelenítésén is módosítani kell majd néhány weboldalnak, a frissen változó fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény szerint. És ami most számunkra a legfontosabb: Az akciózásra vonatkozó szabályok is változnak. (4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet).
Ezeknek a változásoknak köszönhetően a webáruházak Általános Szerződési Feltételeit is módosítani kell, hiszen a fogalmi és tartalmi változások miatt új fogalmakat kell bevezetni, és tájékoztatási elemeken is módosítani kell. Például a telefonszám feltüntetése már kötelező.
Azoknak, akiknek Fogyasztó Barát előfizetése van, elég csak hátradőlniük, hiszen webáruházuk ÁSZF-je a törvényes előírásokhoz igazodva automatikusan frissülni fog. Persze a törvények tartalmáról, az értékelések szabályos alkalmazásáról vagy épp az akciózásról, melyet jelen bejegyzésünk taglal, mindenkinek érdemes tájékozódnia.
A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet módosulásával az akciózás, pontosabban az “árcsökkentés bejelentése” valamint az árak feltüntetésének szabálya is változik május 28-tól.
A lényeg, hogy az akciózás hirdetésekor fel kell majd tüntetni a korábbi árat is. A korábbi ár pedig csak az lehet, ami az akció kezdete előtti 30 napos időszakban a legalacsonyabb ár volt. Tehát ha az előző harminc napban már egyszer akciót hirdettél a termékre vagy szolgáltatásra, akkor ahhoz a korábbi akciós árhoz képest kell engedményt tenned, mert ebben az esetben a korábbi akciós ár a legalacsonyabb ára az elmúlt 30 napnak.
Újonnan forgalomba hozott termékek esetében a korábbi ár a 15 napon belüli ár. Azonban érdemes arra odafigyelni, hogyha egy terméket bevezető áron árusítják, akkor ez a bevezető ár fog korábbi árnak számítani, ezért ehhez képest kell akciózni majd, ha be szeretnénk tartani a szabályokat.
Az előző bekezdésekből láthatod, hogy ha eddig is tudatosan akcióztál, akkor nem érhet nagy hátrány az új szabályozás miatt. Nem kell változtatnod sem a bevezető áron kínált termékek, sem az egyéb akciók esetén, ha eddig is jól éltél ezzel az eszközzel.
Néhány alapszabályt érdemes ugyanis tudnod az akciózásról. Egyrészt például prémium termékeket nem érdemes akcióznod, mert azzal, hogy olcsóbban, sőt, akciósnak hirdetve kínálod, akkor rosszul kommunikálsz róla. A termék piaci pozícionálásával függjön össze az akciózás léte vagy nem léte, de akár a mértéke is.
Ha túl gyakran akciózol, akkor pedig a branded sérülhet, mert az asszociációk során beleég a vásárlók fejébe a gyakori akció felirat.
Sokkal hasznosabb lehet, ha tudatosabban akciózol. Például szelektálj, és látogatóid vagy vásárlóid egy adott csoportját jutalmazd meg. Ilyen, mikor a visszatérő vásárlóknak adsz kedvezménykódot, vagy épp egy termék megvásárlása mellett egy másodikat kaphat meg akciósan keresztértékesítésben. Ezekkel az akciókkal a vásárlóid lojalitását növeled. Mert az elköteleződő, visszatérő vásárlók nagyon értékesek.
De a kosárelhagyókra is építhetsz egy remarketing kampányt, mely során a kosárban felejtett terméket árengedménnyel vásárolhatja meg. Hogy ez miért jó? Mert nagy eséllyel sok pénzt költesz a leadek megszerzésére, ezért nem érdemes egy vásárlót sem elengedned.
Az akciózás tehát jó, ha tudatosan használod, de ha ez volt az egyetlen eszközöd a látogatószerzésre, akkor most bajban vagy. Nem az új törvénymódosítás miatt. Hanem azért, mert nem élsz a lehetőségeiddel. Építs minél nagyobb, de tudatosan megtervezett online jelenlétet. Kezdj el látogatókat szerezni, építsd ki tudatosabban az online marketinged. Kommunikálj magadról és a vállalkozásodról a célközönségednek, és gyűjts követőket, feliratkozókat.
A terméked előnyeinek részletes bemutatása, a közönséged edukálása sokkal hasznosabb lehet, mint bármilyen akció.
Érdekel, hogy hogyan változtak az értékelések, és hogy ez miért számít neked marketing szempontból?
Akkor olvasd el ezt a bejegyzést.
Ha pedig szeretnél mindig naprakész tudást szerezni, illetve egy jogszabálybiztos widgetet a weboldaladra, akkor nézz szét itt!
Források
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0900004.nfg
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800047.tv
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1400045.kor
Ha Önnek is gondot okoz a gyakran és sokszor áttekinthetetlenül változó jogszabályok követése, és a webshop ÁSZF-e jogszerűen tartása, akkor váltson most, használja a Fogyasztó Barát ÁSZF SABLON & GENERÁTORT! A rendszerrel a 2022. május 28-tól érvényes jogszabályok szerint tudja tájékoztatni a vásárlóit, a következő jogszabályváltozásoknál pedig már Ön helyett fog dolgozni, és automatikusan frissül!
Minimális szövegbevitellel (pl. a megrendelés menete), adatok megadásával (pl. cégadatok), és a program által felajánlott lehetőségek kijelölésével (pl. van-e regisztráció, a visszaigazolás módja, stb.) gyorsan és egyszerűen generálhatunk dokumentumokat PDF, HTML, WIDGET és EMBED formátumban. A beillesztő kód bemásolásával az ÁSZF megjelenik a webshopban, és minden jogszabályváltozáskor automatikusan frissül.
Tegye rendbe most a webshop ÁSZF-ét, várja felkészülten a májusi jogszabályváltozást, és használja ki a Fogyasztó Barát minden funkcióját!
Ha Ön is szeretne a webshopokat érintő jogszabályváltozásokról értesülni, és ehhez hasonló összefoglalót kapni, iratkozzon
fel a hírlevelünkre!
2023. május 11. napján rendezte meg az Ecommerce Hungary Kisvállalati
A 2022. május 28. napjával bevezetett új szabályokkal az akció
A Fogyasztó Barát ügyfeleinek lehetősége van a jogi szakmai ügyeket
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Mi az a cookie?
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort - amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookiek a „__ga” "gat_gtag" és "_gid" cookiek. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat: