WEBSHOPOKAT ÉRINTŐ JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK – MÁJUS 28.

Legutóbb 2022 január elsején kellett a webshop ÁSZF-eket módosítani a jótállási szabályok változása miatt (a Fogyasztó Barát összefoglalója erről itt olvasható), május 28-án pedig egyszerre három, a webáruházak általános szerződési feltételeit is érintő jogszabályváltozás lép életbe.

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás ÁSZF GDPR Adatkezelés
Változnak a fogyasztókkal kötött szerződéseket megelőző tájékoztatás szabályai, szigorodnak a vásárlói értékelések gyűjtésének és megjelenítésének szabályai, és jelentősen módosulnak az akciók kommunikációjának a szabályai is.

Változó tájékoztatási elemek

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerint mostantól kötelező a telefonszám feltüntetése is a webshopokban, ugyanakkor a továbbiakban már nem kötelező a fax szám kiírása.

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás telefonszám

Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót az eddigiek mellett a vállalkozás székhelyének postai címéről, telefonszámáról és elektronikus levelezési címéről. A vállalkozás köteles megadni továbbá az arra vonatkozó tájékoztatást, ha a vállalkozás egyéb olyan online kommunikációs eszközre vonatkozó elérhetőséget is rendelkezésre bocsát, amely biztosítja a fogyasztó számára az adatok tartós adathordozón történő tárolását (beleértve a levelezés dátumát és időpontját is).

Kötelező tájékoztatni a fogyasztót arról is, ha a szerződés szerinti áruért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás automatizált döntéshozatal alapján a fogyasztó személyére szabott.

A digitális elemeket tartalmazó áru, digitális tartalom és digitális szolgáltatás működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről is tájékoztatni kell a fogyasztókat, valamint a digitális elemeket tartalmazó áru, digitális tartalom és digitális szolgáltatás bármilyen vonatkozó kompatibilitásáról és interoperabilitásáról a vállalkozástól észszerűen elvárható ismereteknek megfelelően.

Változó fogalmak

Az eddigi használt „termék” fogalmat felváltja az „áru” fogalma, mely nem más, mint

a) ingó dolog, ideértve a tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal kiszerelt víz, gáz és villamos energia, valamint
b) ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit (a továbbiakban: a digitális elemeket tartalmazó áru)

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás

Új fogalomként megjelenik a digitális szolgáltatás, azaz

a) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy digitális adatokat hozzon létre, kezeljen, tároljon vagy azokhoz hozzáférjen, vagy
b) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó és a szolgáltatás más igénybe vevői által feltöltött vagy létrehozott digitális adatok megosztását, illetve az azokkal való egyéb interakciót.

A jogalkotó új fogalomként vezeti be a kompatibilitás, interoperabilitás, funkcionalitás fogalmát is.

Kompatibilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás átalakításának szükségessége nélkül olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják.

Funkcionalitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy a céljának megfelelő funkciókat betöltse.

Interoperabilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel és szoftverrel, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják.

A fentieken túl meghatározza a rendelet az online piac és az online piac szolgáltatójának fogalmát is, és pontosítja ezek kötelezettségeit a fogyasztókkal szemben.

Változó ÁSZF-ek

A fentiekre tekintettel minden webáruháznak szükséges az általános szerződési feltételeit az új fogalmaknak megfelelően átszövegezni, és az új tájékoztatási kötelezettségeknek eleget tenni.

A Fogyasztó Barát ÁSZF SABLON természetesen tartalmazza a legújabb módosításokat is, webshopként érdemes most váltani, és aktiválni a jogszabályváltozáskor automatikusan frissülő ÁSZF GENERÁTORT és a többi Fogyasztó Barát funkciót.

A webshop ÁSZF-eket érintő változások mellett a vásárlói értékelések és vélemények gyűjtésére és megjelenítésére vonatkozó szabályok is módosulnak május 28-án.

Az értékelésekre és véleményekre vonatkozó szabályok változása

Bővült a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény melléklete, így tételesen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül:

Annak állítása, hogy a termék értékelését olyan fogyasztók nyújtották be, akik ténylegesen használták vagy megvásárolták a terméket, anélkül, hogy észszerű és arányos lépésekre kerülne sor annak ellenőrzésére, hogy az értékelések ilyen fogyasztóktól származnak.

A termékek népszerűsítése érdekében valótlan fogyasztói értékelések vagy ajánlások benyújtása, illetve más jogi vagy természetes személy megbízása ezzel, vagy fogyasztói értékelések vagy közösségi médiában történő ajánlások valótlan bemutatása.

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás Értékelés

Tilos tehát valótlan fogyasztói értékelést vagy ajánlást adni, vagy válogatni a pozitív és a negatív értékelések között.

Értékeléseket, véleményeket lehet törölni, de csak abban az esetben, ha a moderálás szempontjai előre kidolgozottak, egységesen érvényesülnek, és előzetesen közli őket a webshop.

Érdemes elolvasni a GVH ajánlásait (link 1, link 2) e tárgykörben, ezekből a leglényegesebb megállapítások:

  • minden olyan értékelésnek, amelyet valamely szolgáltató fogyasztók által közzétett értékelésként mutat be, hitelesnek kell lennie, azaz valós fogyasztói véleményeket, megállapításokat és tapasztalatokat kell tükröznie
  • A fogyasztók tájékoztatását segíti, ha az értékelés lehetőségével egyidejűleg, az értékelés helyének közelében vizuális eszközökkel – például ábrákkal, videóval támogatottan – közérthetően bemutatásra kerül a weboldal értékelési rendszere.
  • Érdemes egyértelművé tenni a fogyasztó számára, hogy a kereskedő platformját, vagy az azon megvásárolható terméket, szolgáltatást értékelik.
  • A kereskedő nem válogathat az értékelések között oly módon, hogy kizárólag a pozitívakat jeleníti meg.

Változások az akciós árak vonatkozásában

Május 28-tól módosul a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet is. Ez a rendelet szabályozza – a fogyasztóvédelmi törvény mellett – az eladási árak és az egységárak feltüntetésének szabályait, és mostantól új rendelkezésként bevezeti az „árcsökkentés bejelentése” szabályozását.

A webshopokat terheli majd annak bizonyítása, hogy a korábbiár megállapítása jogszerű volt, ezt a hatóság részére akár az ártörténet bemutatásával, akár más hitelt érdemlő módon kell majd bizonyítani.

Amennyiben nem konkrét termékek, hanem a teljes kínálat vonatkozásában jelentünk be akciót – általános árcsökkentés -, úgy ebben az esetben is szükséges lesz minden egyes konkrét terméknél a korábbi árat a fentiek szerint meghatározott módon feltüntetni.

A szabályozás lényege az, hogy akció hirdetésekor (árcsökkentés bejelentésekor) fel kell tüntetni a korábbi árat (pl. áthúzva), és ehhez képest kell meghatározni az akciós árat. Ez a korábbi ár csak az lehet, ami az akció kezdete (az árcsökkentés bejelentése) előtti legalább harminc napos időszakban alkalmazott legalacsonyabb ár volt.

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás Akció

A fentiekből következik az is, hogy ha az akció bejelentését megelőző harminc napban az adott termékre vonatkozóan már volt akció hirdetve – akár csak egy napra is -, és utóbb a termék árát ehhez az akcióhoz képest megemelték, akkor az új akció hirdetésekor az előző akciós árat kell bázisnak venni, az minősül majd korábbi árnak, amihez képest a mostani akció mértékét kommunikálni lehet.

Fogyasztó Barát Jogszabályváltozás Akció

Újonnan forgalomba hozott termékek esetében ez az időtartam 15 nap, de ezzel a könnyítéssel is belátható, hogy újonnan forgalomba hozott termék esetében jogszerűen nem alkalmazható az első 15 napban az akciós ár (hiszen ekkor még nincsen korábbi ár), legfeljebb „bevezető ár” jöhet szóba ilyen esetben, de ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy később egy esetleges akciózás szempontjából ez a bevezető ár lesz majd a korábbi ár, amihez képest az akció mértékét kommunikálni lehet.

Nem vonatkozik ez a szabályozás a romlandó vagy minőségüket rövidebb ideig megőrző termékekre, valamint a szolgáltatásokra, a digitális tartalomra és a digitális
szolgáltatásokra.

Kuponok, akciós kódok esetén – amennyiben azok általánosan, minden vásárló számára elérhetőek – szintén alkalmazni kell a fenti szabályokat, de nem áll fenn ez a kötelezettség, egyedi, személyre szabott árengedmények, akciók vonatkozásában (pl törzsvásárlói kedvezmények).

A jogalkotó részletes útmutatóját itt lehet letölteni.

A Fogyasztó Barát végleges megoldás webshopja számára!

Ha Önnek is gondot okoz a gyakran és sokszor áttekinthetetlenül változó jogszabályok követése, és a webshop ÁSZF-e jogszerűen tartása, akkor váltson most, használja a Fogyasztó Barát ÁSZF SABLON & GENERÁTORT! A rendszerrel a 2022. május 28-tól érvényes jogszabályok szerint tudja tájékoztatni a vásárlóit, a következő jogszabályváltozásoknál pedig már Ön helyett fog dolgozni, és automatikusan frissül!

Töltse ki adatait

Generálja a dokumentumokat

Fogyasztó Barát - beágyazó kódok

Illessze be a kódokat a webshopjába

Nincs több dolga vele

Általános Szerződési Feltételek

Adatkezelési Tájékoztató

Képes Fogyasztói Tájékoztató

Automatikusan frissül

Minimális szövegbevitellel (pl. a megrendelés menete), adatok megadásával (pl. cégadatok), és a program által felajánlott lehetőségek kijelölésével (pl. van-e regisztráció, a visszaigazolás módja, stb.) gyorsan és egyszerűen generálhatunk dokumentumokat PDF, HTML, WIDGET és EMBED formátumban. A beillesztő kód bemásolásával az ÁSZF megjelenik a webshopban, és minden jogszabályváltozáskor automatikusan frissül.

Oldja meg végleg!

Tegye rendbe most a webshop ÁSZF-ét, várja felkészülten a májusi jogszabályváltozást, és használja ki a Fogyasztó Barát minden funkcióját!

Iratkozzon fel a hírlevélre!

Ha Ön is szeretne a webshopokat érintő jogszabályváltozásokról értesülni, és ehhez hasonló összefoglalót kapni, iratkozzon
fel a hírlevelünkre!