
Szállítási költségek az ÁSZF-ben és a webshop oldalán
Vásárlójának még a megrendelés leadása előtt tudnia kell, hogy ha
Sok vállalkozó fejében él téves kép a marketingről, ezért ellentmondásos lehet a viszonya a saját cég, brand ismerettségének növelésével, vagy a bevételszerzés módjával. De van egy jó hírünk: a marketing nem feltétlenül csak reklámot jelent, a reklám pedig nem minden esetben kell, hogy manipuláció, hazugság vagy átverés legyen. Sőt!
Már eleve a fogalmi háttér is összetett, mert a marketing átfogó fogalom, annak egy szelete a marketingkommunikáció, és annak még kisebb része a reklám. A reklám pedig már nagyon máshogy működik, mint 20 éve!
Míg a korábban hagyományosnak tekintett outbound marketing volt a legelterjedtebb módszer, stratégia, addig napjainkra nagyot változott a világ. Az emberek, az eszközök és a kommunikáció is átalakult, és ma már főleg az inbound marketing stratégiai elemeit érdemes alkalmazni, legalábbis egy kkv esetében mindenképpen.
Az outbound marketing ugyanis a kezdeményező, a célcsoportot bombázó magatartás. Az inbound marketing lényege az, hogy spamelés, erőszakos viselkedés, hideghívások helyett tájékoztatással, igényes és átgondolt tartalommarketinggel vonzzuk be az érdeklődőket. Ezért az inbound marketing lehetőséget nyújt arra, hogy már csak azzal, hogy őszintén és hitelesen elmondod hogy ki vagy, mit csinálsz, miért csinálod, megtalálhatnak téged azok az emberek, akik pont téged keresnek.
Persze arra léteznek eszközök, hogy a megfelelő felületeken el is jusson a tartalmad a megfelelő célközönséghez, de ez soha sem tolakodó módszer, és soha sem tolakodó tartalom. Legalábbis ha jól csinálod! Nem kell, sőt, nem szabad manipulációra, féligazságra építened a kommunikációdat! Ez tévhit!
Mi áll mindennek a hátterében? A kommunikáció az internet megjelenésével alakult át. Az átlagos fogyasztót elkezdték zavarni a tolakodó reklámok. Sőt, a tájékozódás is megváltozott. Ma már az ember könnyen és gyorsan jut tudáshoz, és fel is használja az internetet arra, hogy informálódjon. Így a vásárlást megelőző döntési mechanizmus része lett az alapos tájékozódás. Egyre kevesebb az impulzusvásárlás. A 21. század embere sokkal tudatosabb.
Erre reagálva alakult át az online marketing is. A cél az lett, hogy minőségi tartalmakkal, a közönség edukálásával érdemeljük ki célcsoportjaink figyelmét. Ennek rengeteg eszköze van, social médiára, blogokra, olykor podcastokra és vlogokra támaszkodva szórakoztatunk és edukálunk. Informatív landing oldalakon mutatjuk be termékeinket. Ezeket támogatják a különböző natív hirdetések, melyek lehetőséget, csatornát nyújtanak arra, hogy megtaláljanak minket az olvasók, hallgatók, később talán vásárlók és ügyfelek.
Tehát ennek a fajta marketingkommunikációnak, sőt, marketingstratégiának a lényege a hiteles tájékoztatás. Mert hosszútávon kell gondolkodni, és el kell nyerni a vásárló bizalmát, sőt, lojalitását is. De manipulációval és hazugsággal, valótlan ígéretekkel csak rövidtávon érhetsz el sikereket, ráadásul az internetnek köszönhetően minden kiderül, és minden gyorsan kiderül, ezért nagyon rossz pozícióba kerülhet az a vállalkozó, aki nem viselkedik etikusan.
Ezért épül az online marketing világa a hitelesen edukáló, valós értékeket adó tartalmakra. Ez pedig jó hír annak, aki etikus szeretne maradni, annak, aki hisz a saját vállalkozásában, annak értékeiben. Ezeket csak teljesen önazonos módon át kell adni.
Önmagad és a céged bemutatása pedig vonzóvá és hitelessé teszi az oldaladat a látogatók számára. Ebben nagy segítség lehet a Fogyasztó Barát widgete, amely az ÁSZF mellett értékelések, szállítás, GYIK és kapcsolat menüt is tartalmaz, emellett pedig képregény formájában tájékoztatja a vásárót a fogyasztói jogairól.
Widgetünkkel tehát hatékonyan rá tudsz erősíteni a bizalomépítő, hitelességnövelő kommunikációra. Azt üzened a vásárlóidnak, hogy rád számíthatnak, mert neked fontos, hogy etikusan működj!
Ha Önnek is gondot okoz a gyakran és sokszor áttekinthetetlenül változó jogszabályok követése, és a webshop ÁSZF-e jogszerűen tartása, akkor váltson most, használja a Fogyasztó Barát ÁSZF SABLON & GENERÁTORT! A rendszerrel a 2022. május 28-tól érvényes jogszabályok szerint tudja tájékoztatni a vásárlóit, a következő jogszabályváltozásoknál pedig már Ön helyett fog dolgozni, és automatikusan frissül!
Minimális szövegbevitellel (pl. a megrendelés menete), adatok megadásával (pl. cégadatok), és a program által felajánlott lehetőségek kijelölésével (pl. van-e regisztráció, a visszaigazolás módja, stb.) gyorsan és egyszerűen generálhatunk dokumentumokat PDF, HTML, WIDGET és EMBED formátumban. A beillesztő kód bemásolásával az ÁSZF megjelenik a webshopban, és minden jogszabályváltozáskor automatikusan frissül.
Tegye rendbe most a webshopja ÁSZF-ét, hogy az megfeleljen a májusi jogszabályváltozásoknak, és használja ki a Fogyasztó Barát minden funkcióját!
Ha Ön is szeretne a webshopokat érintő jogszabályváltozásokról értesülni, és ehhez hasonló összefoglalót kapni, iratkozzon
fel a hírlevelünkre!
Vásárlójának még a megrendelés leadása előtt tudnia kell, hogy ha
Az elmúlt napokban egyre több helyen találkozhatunk a fogyasztóvédelmi bírságok
Miben érinti ez Önt, mint webshop tulajdonost? A jogszabály módosítások
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Mi az a cookie?
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort - amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookiek a „__ga” "gat_gtag" és "_gid" cookiek. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat: