2026 őszén országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a kötelező jótállás témájában. Az ellenőrzések során a hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a papíralapú és elektronikus jótállási jegyek tartalmára, valamint a fogyasztók megfelelő tájékoztatására.
A blogbejegyzésünkben áttekintjük a webáruházakat érintő legfontosabb jótállási szabályokat, kitérve a jótállási jegyek tartalmára, a jótállási igények intézésére és a jegyzőkönyv-felvételi kötelezettségre.
Melyek a jótállás köteles termékek?
Elsőként azt nézzük meg mely termékek esetén beszélünk kötelező jótállásról.
A kötelező jótállás szabályait az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) tartalmazza.
A Korm. rendeletben találjuk:
– a jótállás időtartamát, mely a termék vételárához igazodóan 2 vagy 3 év. (Fontos: 1 év jótállás már nincs, 2024. május 8. napjától minimum 2 év a jótállási idő),
– a jótállási idő kezdetére vonatkozó szabályokat,
– a jótállási jegyre vonatkozó előírásokat,
– a jótállás speciális kijavítási is kicserélési szabályait.
2024. július 1. napjától a 10/2024. (VI. 28.) IM rendelet 1. számú melléklete sorolja fel azokat a tartós fogyasztási cikkeknek minősülő termékkategóriákat, melyekre kiterjed a kötelező jótállás akkor, ha azok eladási ára eléri a 10.000 Ft-ot.
Ide tartoznak többek között: a háztartási készülékek, a villamos enregiával működtetett konyhai gépek, a közlekedési eszközök (kerékpár, roller, quad), a nyílászárók, az árnyékolástechnikai eszközök, a kamerás megfigyelőrendszerek, a mobiltelefonok, a számítástechnikai eszközök, a bútortok, az ékszerek és órák, az optikai eszközök, a hangszerek, a sporteszközök, a bel-és kültéri gyerekjátékok.
A fenti felsorolás nem teljes körű, a leggyakrabban előforduló termékketegóriákat emeltük ki.
Amennyiben a fenti rendelet mellékletében meghatározott kategóriába tartozó terméket értékesítesz a webshopdban vagy a fizikális üzletedben, és annak eladási ára eléri a 10.00 Ft-ot, az alábbi kötelezettségeid vannak eladóként:
- tájékoztatni kell a vásárlóidat előzetesen a jótállás szabályairól: azaz a fogyasztókat megillető jótállási jogokról, azok gyakorlásának módjáról, a jótállás speciális szabályairól a 151/2003. Korm. rendelet alapján,
- a termékhez jótállási jegyet kell adnod,
- ha a termékkel kapcsolatban minőségi kifogás érkezik, akkor a fel kell venned a jegyzőkönyvet a bejelentett jótállási igényről és a minőségi kifogást a jótállás szabályai szerint kell kezelned.
A jótállási jegy
Az ellenőrzések kiterjednek kifejezetten a fogyasztók részére átadott jótállási jegyek tartalmára. Fontos, hogy a jótállás köteles termékekhez mindig adjunk jótállási jegyet a hatályos jogszabályok szerinti tartalommal.
A jótállás jegy átadása történhet:
– papír formában továbbra is,
– elektronikus úton történő átadással,
– letöltést biztosító elérési cím formájában, vagy
– a számlával, azaz maga a számla lesz a jótállási jegy.
Ez utóbbi esetben arra kell figyelni, hogy a fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a Korm. rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is.
Amennyiben a jótállási jegyet papír alapon adod át, akkor ezt legkésőbb a termékkel együtt kell megtenned, tehát a termékhez csatoltan kell átadnod.
Amennyiben elektronikus úton adod át, akkor viszont legkésőbb a fogyasztási cikk átadását vagy üzembe helyezését követő napon vagy köteles erre.
Amennyiben pedig letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátod a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheted meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítanod kell.
Amennyiben a vállalkozás nem adja át a jótállási jegyet, akkor a fogyasztó a számlával tudja majd érvényesíteni a jogait.
100.000 Ft alatt nem kell jótállási jegy – de a tájékoztatás továbbra is kötelező
2026. március 1. napjától a vállalkozások nem kötelesek jótállási jegyet kiállítani és átadni, ha a kötelező jótállás alá eső termék ára nem haladja meg a 100.000 Ft-ot.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereskedő mentesülne a jótállással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségei alól.
A jogszabály ilyen esetben is előírja, hogy a vásárló tájékoztatást kapjon a megvásárolt termék azonosító adatairól, a jótállásból eredő jogairól, azok érvényesítésének feltételeiről, valamint a békéltető testületi eljárás lehetőségéről.
A tájékoztatást olyan formában kell biztosítani, amely a teljes jótállási idő alatt lehetővé teszi annak jól olvashatóságát.
Hogyan teljesíthetik ezt a webshopok?
A szükséges információkat például a vásárlónak megküldött elektronikus dokumentumban, a rendeléshez kapcsolódó e-mailben vagy külön PDF-tájékoztatóban is biztosíthatják.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a vállalkozásnak a termék átadásával egyidejűleg fel kell hívnia a vásárló figyelmét arra, hogy a jótállási jogait a vásárlást igazoló számla vagy nyugta bemutatásával érvényesítheti.
A webshopok számára ezért célszerű felülvizsgálni a rendelési és számlázási folyamatokat, és ellenőrizni, hogy a vásárlók valóban megkapják-e a jogszabály által megkövetelt tájékoztatást.
A jótállási jegy tartalma
A hatóság vizsgálja többek között, hogy a jótállási jegy tartalmazza-e a fogyasztót a jótállás alapján megillető jogokra, azok érvényesítésére vonatkozó feltételeire, határidejére és helyére vonatkozó információkat.
A jótállási jegy kötelező tartalmi elemeit a Korm. rendelet határozza meg.
A jótállási jegyen az alábbi adatokat és tájékoztatásokat kell feltüntetni:
- a vállalkozás nevét és címét;
- a termék megnevezését, típusát, gyártási számát vagy annak hiányában más nyilvántartott termékazonosítóját;
- a gyártó nevét és címét, ha eltér a vállalkozástól;
- a szerződéskötés, valamint a termék átadásának vagy üzembe helyezésének időpontját;
- a fogyasztó jótállási jogait, azok érvényesítésének határidejét, helyét és feltételeit;
- tájékoztatást a békéltető testületi eljárás lehetőségéről;
- a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és képviselőjének aláírását (elektronikus jótállási jegy esetén nem szükséges);
- a termék fogyasztó által fizetett vételárát;
- a javítószolgálat nevét, címét, telefonos és elektronikus elérhetőségét, ha rendelkezésre áll.
Fontos: Ha a termék átadásának vagy üzembe helyezésének időpontja a jótállási jegy kiállításakor még nem ismert, azt – a jogszabályban meghatározott esetekben – az átadást vagy üzembe helyezést végző személynek kell utólag feltüntetnie.
A jótállási jegyen arra is utalni kell, hogy a jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő jogait.
A jótállás szabályairól tájékoztatás
Aki jótállás köteles terméket értékesít, annak még a szerződéskötés előtt egyértelmű és pontos tájékoztatást kell adnia a jótállás szabályairól. Fontos, hogy ezeket a kellékszavatosság szabályaitól megfelelően megkülönböztetve tegye meg a vállalkozás.
A jótállás szabályai az elmúlt években többször is változtak, így fontos, hogy a webáruházak ÁSZF-e mindig naprakészen tartalmazza a jótállás szabályait.
A kötelező jótállás szabályai legutóbb 2026. március 1-jén módosultak, ezért a webáruházaknak érdemes ellenőrizniük a vásárlóknak nyújtott tájékoztatásaik aktualitását.
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb előírásokat.
A jótállási időtartama:
- 10 000–250 000 Ft közötti eladási ár esetén 2 év;
- 250 000 Ft feletti eladási ár esetén 3 év.
A jótállási idő a termék átadásával, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha azonban az üzembe helyezésre az átadástól számított hat hónapon túl kerül sor, a jótállási idő az átadás napjától számítandó.
A fogyasztó jótállási igényét a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén vagy a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is bejelentheti.
Milyen jogok illetik meg a fogyasztót a jótállás esetén?
Ha a termék a jótállási idő alatt meghibásodik, a fogyasztó az alábbi jogokat érvényesítheti:
- Kijavítást vagy kicserélést kérhet, kivéve, ha a választott igény teljesítése lehetetlen, vagy a másik megoldáshoz képest aránytalan többletköltséggel járna.
- Árleszállítást kérhet, vagy megszüntetheti a szerződést, ha a kijavítás vagy kicserélés nem történik meg megfelelően, a vállalkozás azt nem vállalja, vagy a jogszabályban meghatározott egyéb feltételek fennállnak.
Fontos: A fogyasztó nem minden esetben követelheti azonnal a vételár visszatérítését. A jótállási jogok érvényesítésére meghatározott szabályok vonatkoznak, ugyanakkor a kötelező jótállás esetében speciális csere- és vételár-visszatérítési előírásokat is alkalmazni kell.
A kijavítás és csere speicális szabályai
A fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozásnak 8 napon belül ki kell cserélnie a terméket, ha:
- megállapítást nyer, hogy a termék nem javítható;
- a termék három kijavítást követően ismét meghibásodik;
- a kijavításra az igény bejelentésétől számított 30 napon belül nem kerül sor (ebben az esetben a 8 nap a 30 napos határidő lejártától számítandó).
Ha a csere nem lehetséges, a vállalkozásnak a vételárat kell visszatérítenie az előírt határidőben.
A rögzített bekötésű, a 10 kg-nál súlyosabb vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható termékeket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha ez nem lehetséges, a le- és felszerelésről, valamint a szállításról a vállalkozásnak vagy a javítószolgálatnak kell gondoskodnia.
A három munkanapos csere szabálya
2026. március 1. napjától változás, hogy a három munkanapon belül érvényesített csereigény esetén az eladónak 8 napon belül ki kell cserélnie a terméket ha a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
Ilyenkor a vállalkozás nem hivatkozhat arra, hogy a csere aránytalan többletköltséggel járna. Ha pedig a csere nem lehetséges, a vételárat haladéktalanul vissza kell térítenie.
A jótállási igények kezelése
Ha a vásárló minőségi kifogást jelent be, a vállalkozásnak a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet alapján jegyzőkönyvet kell felvennie a bejelentett jótállási igényről, amelynek tartalmaznia kell:
- a fogyasztó nevét és címét;
- a termék megnevezését, vételárát és a teljesítés időpontját;
- a hiba bejelentésének időpontját és leírását;
- a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot;
- az igény rendezésének módját vagy az elutasítás indokát;
- tájékoztatást a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről.
Ha a vállalkozás a fogyasztó által kért megoldástól eltérően rendezi az igényt, ennek indokát is rögzítenie kell.
A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
Amennyiben a vállalkozás az igény bejelentésekor nem tud dönteni annak teljesíthetőségéről, álláspontjáról 8 napon belül, igazolható módon értesítenie kell a fogyasztót, elutasítás esetén az indok és a békéltető testülethez fordulás lehetőségének megjelölésével.
Az eladó bizonyítási kötelezettsége: A jótállási idő teljes tartama alatt az eladót terheli a bizonyítási kötelezettség. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozás csak akkor mentesülhet a jótállási felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a termék átadását követően keletkezett. Amennyiben tehát a kereskedő elutasítja a fogyasztó jótállási igényét, az elutasítást megfelelően indokolnia kell, és bizonyítania kell, hogy a meghibásodás oka a teljesítést követően keletkezett. Önmagában a hiba nem rendeltetésszerű használatra történő hivatkozással való minősítése nem elegendő, azt megfelelő bizonyítékokkal is alá kell támasztani.