
Kikötheti-e az előre fizetést a webshop egy vásárlójának?
Egyszer már nem vette át a csomagot egy vásárlóm, ezért
A Fogyasztó Barát hetente bemutat egy partner webshopot: reméljük, hogy sok érdekességet tudhattok meg az áruházak üzemeltetőivel készített interjúkból.
Az eheti választásunk a Modellfutárra esett.
A Modellfutár az egy makettekkel foglalkozó webáruház, ahol a harci járművektől kezdve, az autókon, a motorokon és a repülőkön át, egészen a Star Wars-os makettekig bezárólag megtalálhattok mindent, ami a kedvetekre való.
Náluk csak a képzeleted szabhat határt!
Ismerjétek meg őket közelebbről!
Egy különösen sokrétű hobbiba merül el az ember. Aki egy kellemes, kikapcsoló, önfejlesztő hobbit szeretne magának, megtalálja a számítását. A makettezés magasabb szinten már anyagismeretet, színelméletet, technológiai és technikai, valamint történelmi ismereteket is kíván. A makettekkel történő foglalkozás segíti a szem-kéz koordináció fejlődését, fejleszti a finom motorikus mozgásokat, a térlátást és a koncentrációs készségeket. Mind ezek mellett egy nagyszerű kikapcsolódás is, egy örömforrás. Amikor az elkészült művet megcsodáljuk, büszkék lehetünk, hiszen az a mi alkotásunk, amikor egy rakás műanyagból például egy repülőgép lesz. Modern meghatározással; kitűnő rekreációs foglalkozás és bizonyos értelemben művészi-alkotói tevékenység.
Fontos a helyválasztás. A helyet úgy válasszuk ki, hogy lehetőleg mindig ott tudjunk makettezni. Ez lehet a konyha, a szoba, bárhol a lakásban, ahol nyugalom van, amikor makettezel és a családot sem zavarod.
Lényeges a megbízható beszerzési forrás is, ahol széleskörűen elérhetőek nem csak a makettek, hanem a hobbihoz szükséges egyéb eszközök, szerszámok, festékek, ragasztók, kiegészítők. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél szélesebb paletta álljon rendelkezésre az érdeklődők részere ezen szegmensben is.
És a legfontosabb tanács a kezdő makettezők részére; Legyenek türelmesek és ne szégyelljenek kérdezni. Igyekszünk mindenki részére a megfelelő tanácsokat megadni, közvetve, vagy közvetlenül.
Ez egy bonyolult kérdés, hiszen ahány makettező, annyi érdeklődési kör, annyi lehetőség.
Léteznek komplett szettek, amelyben festék és ragasztó is van.
Mindenképpen javasoljuk, hogy olyan makettel kezdjen, amely megfelel a következő kritériumoknak.
Tetszik a téma (harcjárművek, repülők, stb), aránylag kevés alkatrészből áll, nem sok színből álló festése van.
A Revell Easy Click termékei vagy Model Set-jei jó kiindulási alapot jelentenek, de aki szeret rögtön egy kis kihívással szembenézni, azoknak a Tamiya egyszerűbb készleteit ajánljuk. Természetesen ha végképp nem tud dönteni az illető, számíthat kollégáink segítségére.
A Modellfutár webáruház több ezer terméket kínál a makettezés témakörben is. Ezek közül a harci jármű, a katonai repülő és az autó szekciók azok amelyek iránt a legnagyobb érdeklődést mutatják a látogatóink. Ezeken belül is vannak alkategóriák, márkák amelyet jobban kedvelnek a vásárlók, illetve az aktuális sláger termékek mindig változtatnak a képen. A Tamiya harci járművek a folyamatos jó minőségük miatt keresettek például.
Törekszünk minél szélesebb kínálatra mind a makettek fajtáiból, illetve újabb és újabb jó minőségű és elérhető gyártókat keresünk, hogy látogatóink minél szélesebb körét kiszolgálhassuk.
Az elmúlt 15 évben folyamatosan arra törekedtünk, hogy látogatóink, vásárlóink felé egy szakmai tapasztalaton, korrekt tájékoztatáson alapuló, kölcsönös bizalmi kapcsolat épüljön fel. A lojalitás ritka kincs, így szinte minden fejlesztésünk arra irányul, hogy minél jobb vásárlói élményt alakítsunk ki. A vevői elégedettség, a lojalitás elsődleges számunkra.
Az évek folyamán – ügyfeleinkkel történő kommunikációk alapján is – felépített egyedülálló kínálat és raktárkészlet, valamint az esetleges reklamációk gyors ügyintézése az egyik fő tartópillére az elégedettségnek.
Ügyfeleinket folyamatos akciókkal várjuk vissza, valamint hűségpont rendszer is működik a Modellfutárnál.
Egyszer már nem vette át a csomagot egy vásárlóm, ezért
A 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése
A webshop termékei között válogató vásárló döntését az is befolyásolja,
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Mi az a cookie?
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort - amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookiek a „__ga” "gat_gtag" és "_gid" cookiek. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat: